Demszky mindenről tudott

Forrás: Magyar Nemzet, hírTV

A főpolgármester is tudott Horváth Csaba volt MSZP-s főpolgármester-helyettes tanácsadójának kettős foglalkoztatásáról - derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumból.

Demszky Gábor március közepén feljegyzésben írta meg Bartosné Póczos Mariannának, hogy köztisztviselői foglalkoztatása nem összeegyeztethető azzal, hogy egyben vezérigazgató is egy fővárosi cégben.

Bartosné a Horváth Csaba modellje alapján alakult Egészségközpont vezérigazgatói posztját töltötte be, munkaviszonyát egy revizori jelentés nyomán csak április közepén szüntette meg a közgyűlés. A Magyar Nemzet úgy tudja: Bartosné a két munkáért havi 900 ezer forintot tehetett zsebre.

Korábban Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes sajtósáról, Horváth Éváról derült ki a kettős foglalkoztatás, ő már gyanúsított a BKV-s ügyekben. A gyanú szerint 24 millió forintot vett fel munkavégzés nélkül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!