Deutsch: októberben kerülhet a kormány elé az InternetKon döntés-előkészítő anyaga

Forrás: MTI

Októberben kerülhet a kormány elé a digitális fejlesztésekről, illetve az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) alapján készülő döntés-előkészítő anyag – közölte a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT).

Deutsch Tamás, miután Fiala János műsorvezetővel beszélgetett az EFOTT civil terén megjelent fiatalokkal, az MTI kérdésére elmondta: eddig 18 ezer 500-an válaszoltak az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéseire, és reményei szerint a július végi zárásig még rendelkezésre álló két hétben tovább emelkedik a válaszadók száma. Hozzátette, amint lezárul a véleménynyilvánítási lehetőség, nyilvánosságra hozzák a válaszadók számát és azt, hogy egyes kérdéseknél hogyan oszlott meg az emberek véleménye. Ezek alapján az érintettekkel konzultálva októberig olyan szakmai döntés-előkészítő anyagot terjesztenek a kormány elé, amiben világosan meghatározzák, hogy a polgárok akaratnyilvánítását milyen kormányzati döntések által lehet megvalósítani.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!