Donald Tusk szerint nem létezik a „bölcsek” jelentése

Nem tervez változtatni a Fidesz jelenlegi jogállásán az Európai Néppártban Donald Tusk, a pártcsalád elnöke. A magyar kormánypárt politikusai úgy fogalmaztak a Reutersnek: előbb-utóbb döntésre kell jutni.

kdnp.hu – MTI

Továbbra is felfüggesztve marad a Fidesz tagsága az Európai Néppártban (EPP) – erről a Reuters értesülései szerint Donald Tusk, a jobbközép pártcsalád elnöke beszélt szerdán. Mint írták, a lengyel politikus a közelmúltban találkozott a „három bölccsel” – azaz a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét vizsgáló testülettel, amelynek tagjai Herman Van Rompuy, az Európai Tanács volt elnöke, Wolfgang Schüssel korábbi osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering német politikus, az Európai Parlament korábbi elnöke, aki egyébként a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi irodáját is vezette korábban.

Tusk az EPP európai parlamenti frakciójának ülésén elmondta, szóbeli jelentést kapott a bizottságtól azzal a következtetéssel, hogy nincs elégséges előrehaladás Budapesten, ezért nem is fogja azt javasolni, hogy szavazzanak, vagy akár vitázzanak a Fidesz tagságáról az EPP közelgő vezetőségi ülésén a jövő hét elején. A lengyel politikus úgy fogalmazott, a felfüggesztés mindaddig fennmarad, „amíg a helyzet nem változik”. Hozzátette, elnökségét nem akarja „forradalommal vagy nagy megosztottsággal” kezdeni, de az értékek terén sem akar kompromisszumokat kötni. „Hogy ez hogyan lehetséges? Praktikus megoldást kell találnunk” – mondta a Reuters szerint.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az EPP tavaly márciusi ülése után kijelentette, hogy a Fidesz egyoldalúan függeszti fel jogai gyakorlását a háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Közölte, hogy a Fidesz is felállította a maga „három bölcs emberének bizottságát” – amely tárgyal a néppárt delegáltjaival –, és tőlük várja majd azt a jelentést, amelyet letesznek a Fidesz asztalára az európai parlamenti választás után arról, hogy miként alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie a Fidesznek. Ennek a bizottságnak a tagjai Varga Judit igazságügyi miniszter, Novák Katalin családügyi államtitkár, a Fidesz alelnöke, valamint Szájer József fideszes EP-képviselő.

Novák Katalint még Tusk kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése előtt kérdezte a Reuters. Az államtitkár a brit hírügynökségnek elmondta, a Fidesz egyre türelmetlenebb a bizonytalan, függőben lévő helyzet miatt. „Közös érdekünk döntést hozni ebben a kérdésben” – sürgette a Néppártot Novák. Azzal kapcsolatban, hogy a párt kész-e egyoldalú döntést hozni, úgy fogalmazott: „a Fidesz egy centire volt attól, hogy kilépjen a Néppártból. Röviddel azután, hogy a miniszterelnök találkozik azokkal a vezetőkkel, akikkel találkozni tervez, a Fidesz döntést fog hozni, függetlenül az EPP-től”. Korábban egyébként Orbán Viktor is azt mondta, nagyon közel voltak a kilépéshez, miután a hazánk és Lengyelország ellen indult jogállamisági eljárásról szóló EP-állásfoglalást a néppártiak többsége megszavazta. Az ügyben egyébként több befolyásos támogatója is volt a Fidesznek, például a franciák, a spanyolok és az olaszok is kiálltak a magyar kormánypárt mellett.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője a Reutersnek azt mondta, a Fidesz kilép az EPP-ből, ha rákényszerül. Megjegyezte, egy ilyen fejlemény tovább erősítené a Néppártot széthúzó erőket. Emlékeztetett, a jobbközép pártcsalád elvesztette a választásokat Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban is, „a hét legnagyobb uniós államból négyben leváltották a konzervatív kormányokat, az Egyesült Királyság pedig távozik a unióból”. A politikus szerint a Néppárt elvesztette az állampolgárok bizalmát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!