A döntés szerint helyes, ha kormánypárti politikus bírálja a kormányt - sajtószemle

A femina.hu Alacsonyabb családi pótlék járhat a kisgyerekeseknek címmel számol be arról, hogy a KDNP elkészítette a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló törvénytervezetét. A portál bemutatja a legfontosabb változtatásokat. (http://www.femina.hu/hirhatter/alacsonyabb_csaladi_potlek_jarhat_a_kisg… )

Nem állapított meg etikai vétséget Pokorni Zoltán alelnökkel szemben a Fidesz etikai bizottsága Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár kezdeményezése nyomán - tudta meg az MTI a testület június 7-ei ülése után. Az információt az etikai bizottság elnöke megerősítette. Kontrát Károly közölte: az etikai bizottság azt állapította meg, hogy Pokorni Zoltán nem követett el etikai vétséget. (http://www.hirtv.hu/kultura/oktatas/?article_hid=381608 )

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségével összefüggésben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága kétnapos konferenciát szervezett Keresztény-zsidó-iszlám párbeszéd címmel a Gödöllői Konferencia-központban. Az evangelikus.hu közli a Szászfalvi László által kiadott zárónyilatkozatot. (http://www.evangelikus.hu/teologia/kereszteny-zsido-iszlam-parbeszed-za… )

Közzétették a kormányzati honlapon a kormánytagok tavalyi évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallásának nyilvános adatait. A legtöbb szja-t, több mint 400 millió forintot Pintér Sándor belügyminiszter fizette be. A miniszterek közül a legkevesebb személyi jövedelemadót, mintegy 2,5 millió forintot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fizette. (http://www.napi.hu/ado/ennyi_adot_fizettek_tavaly_a_kormanytagok.485702… )

Hoffmann Rózsa az MTV Az este című műsorában azt mondta, hogy többször is tárgyalt a pedagógus-szakszervezetekkel, fölöslegesnek tartja a demonstrációt, illetve szerinte a pedagógusoknak meg kellene várni, amíg a kormány nagyvonalakban elfogadja a koncepciót. Mendrey László, a PDSZ elnöke még a koncepció elfogadása előtt tárgyalna. (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/06/06/20/Hoffmann_nem_volt_oka_es_indok… )

Hoffmann Rózsa napirend előtti felszólalásában közölte: még ősszel tárgyalni fogja a köz- és felsőoktatási törvényt, valamint a pedagóguséletpálya-modellt a parlament. Az oktatási törvények kidolgozásának elhúzódása azt jelzi, hogy nagyon nehéz döntésekről van szó. (http://eduline.hu/kozoktatas/20110607_hoffmann_tanar_ber_napirend_eltt… )

A stop.hu Jégre tették Hoffmann oktatási tervezetét? címmel számol be arról, hogy az MTI értesülése szerint a közoktatási törvény augusztusban, a felsőoktatási pedig decemberben kerülhet a kormány elé. (http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=128361 )

A jogiforum.hu cikke szerint legalább szeptember 30-ig meghosszabbítaná mandátumát az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot előkészítő parlamenti albizottság. A választójogi reformot előkészítő albizottság KDNP-s elnöke, Salamon László elmondta: a testület mandátuma jelenleg június 30-ig szól, álláspontja szerint azonban addig nem tudnak letenni egy normaszöveget az asztalra. A bizottság tagjai támogatták a mandátumhosszabbításra tett javaslatot. (http://www.jogiforum.hu/hirek/25530#axzz1ObZUNzFH )

Megjelent a 2011/2012-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A hvg.hu szerint "Hoffmann Rózsa államtitkársága felrúgta az eddigi szokásokat, az oktatásért felelős tárca eddigi vezetői ugyanis jóval korábban, minden év májusában hozták nyilvánosságra az érettségi időpontokat is tartalmazó dokumentumot." A cikkben emlékeztetnek arra, hogy Gloviczki Zoltán államtitkár 2010 nyarán úgy nyilatkozott, hogy minden tanév hétfőn fog kezdődni. (http://hvg.hu/karrier/20110607_2011_2012_tanev_rendje#utm_source=hirker… )

A Népszabadság megszólaltatja Nagy V. Rita pszichológus és szociológust, aki most megjelent könyvében parlamenti beszédekkel bizonyítja állítását, miszerint a keresztény egyházak magatartása táptalaja volt Magyarországon az antiszemitizmusnak. Nagy V. Rita az 1840-1941 között eltelt több mint száz év parlamenti jegyzőkönyveit böngészte át a levéltárakban. Kigyűjtötte azokat a néhol szabadkozó, máskor végletesen zsidóellenes kijelentéseket, amelyeket keresztény egyházak püspökei, különböző rendű és rangú tisztségviselői mondtak az Országgyűlésben. (http://nol.hu/belfold/teologia_es_antiszemitizmus )

A Népszabadság információi szerint Orbán Viktor két hete keresi Réthelyi Miklós utódját. A kormányfő eredetileg Lázár Jánost szerette volna felkérni, de azt nem lehet pontosan tudni, hogy Lázár miért nem vállalja. Valószínűleg változhatnak az államtitkárok. "Hoffmann Rózsának év végén, jövő év elején valószínűleg mennie kell, különösen azok után, hogy Orbán Viktor elégedetlen volt a felsőoktatási koncepciójával, és mert „meghurcolta” a Fidesz alelnökét, Pokorni Zoltánt a fegyelmi eljárással. De a másik két KDNP-s államtitkár, Szócska Miklós, az egészségügy, illetve Soltész Miklós, a szociális terület felelőse sincs bebetonozva. Olyan véleményeket is lehet hallani fideszes forrásból, hogy a humáncsúcstárcát „ideje lenne mentesíteni a KDNP-felügyelet alól”, mert ezeken a kulcsposztokon nem elég hatékonyak, nincs színvonalas, naprakész szakmai bázisuk (Szócska ez alól kivétel). Persze, teszik hozzá fideszesek, a kereszténydemokratáknak meg kell kapniuk az ellentételezést." (http://nol.hu/lap/mo/20110608-orban_keresi_rethelyi_utodjat )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!