Drasztikus lehet az idei adócsökkentés

Forrás: MNO

Könnyen megeshet, hogy már az idén jelentős, százmilliárdos nagyságrendű adócsökkentést hajt végre a hamarosan megalakuló Fidesz-kormány. A Magyar Nemzet információ szerint három lehetőségről folyik élénk egyeztetés: az egyik a személyi jövedelemadózás (szja) átalakítása. Az idei esztendő első napján lépett életbe az szja új számítási módszere, az úgynevezett szuperbruttósítás. Az Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter nevéhez köthető, igen bonyolult megoldás lényege, hogy a bért meg kell szorozni 1,27-tel, s így számítandó ki az adóalap. Vagyis ha valaki százezer forintot kap, akkor 127 ezer forint után fizet adót. Ezt a módszert törölné el a nemsokára felálló kormány. A döntés nyomán mindenki akkora összeg után róná le a közterhet, mint amennyit ténylegesen keres.

A polgári napilap úgy tudja, a Fideszben felvetődött annak lehetősége, hogy ezt a lépést már az idén, év közben megvalósíthatnák, vagyis a szuperbruttósítást 2010. január elsejére visszamenőleges hatállyal szüntetnék meg. Méghozzá úgy, hogy a sávhatár és a kulcsok nem változnának; az éves kereset ötmillió forintig terjedő része után 17 százalékot, az ötmillió forint feletti rész után pedig 32 százalék adót szednének be. A döntés azonban – mint értesült a lap – attól függ, hogy mennyi pénz van az államkasszában. A szuperbruttósítás eltörlése ugyanis becslések szerint idén akár 250 milliárd forintot is a lakosságnál hagyhat, azaz ennyivel kevesebb folyna be a költségvetéshez – írja a mai Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat a témáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!