Dugipénzt keresnek a költségvetésben

Forrás: Népszava Online

Egységesen követeli a Fidesz és az SZDSZ a költségvetés „valós” számainak nyilvánosságra hozatalát a Pénzügyminisztériumtól. A két párt képviselői ugyanis gyanítják: a büdzsében az előzetesen nem várt, de az állam szempontjából pénzügyileg kedvező folyamatok alakulása miatt a tervezettnél nagyobb többletbevételek vannak. A szabad demokrata Gusztos Péter korábban arról beszélt: ez a pénz abból származik, hogy a vártnál hosszabb ideig volt sokkal erősebb a forint, magasabb az infláció és magasabbak az üzemanyagárak, s a társadalombiztosítási alapokban is komoly megtakarítások lehetnek. Az SZDSZ ügyvivője úgy fogalmazott: a kisebbségi kormány arra készül, hogy ezeket a pénzeket általa jónak tartott célokra elköltse, miközben a többlet nem a kormány dugipénze.

Élesebb hangon, de hasonló véleményt fogalmazott meg korábban a fideszes Tállai András is. Az ellenzéki párt képviselője úgy fogalmazott: a pénzügyminiszter ismét az „őszödi trükkök szellemében” dolgozik, Veres János el akarja tüntetni a közvélemény elől a 2008-as költségvetés többletbevételeit, hogy azokat – amikor az MSZP érdeke majd úgy kívánja – szavazatvásárlásra lehessen fordítani.

Azért sem mindegy, mennyi pénz marad év végén a büdzsében, mert a kisebbségi szocialista kormány jövője múlhat azon, hogy az Ország­gyűlés megszavazza-e a jövő évi költségvetési törvényt. Mivel a Fidesz, a KDNP és a MDF már deklarálta, hogy mindenképpen el akarja utasítani a tervezetet – minthogy eleve nem fogadják el a kormány politikáját –, egyedül az SZDSZ-re számíthat az MSZP. A szabad demokraták azonban valódi adóreformot sürgetnek, és ennek egyik fedezete éppen az idei költségvetési többletbevételekből származhat. Az ügyben ma még nehéz tisztán látni, a nyár végére várható újabb MSZP–SZDSZ-találkozó azonban vélhetően választ ad a vitás kérdésekre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!