Eddig 300 milliárd forint támogatást kapott az egészségügy

Forrás: MTI

Az Új Széchenyi Terv keretében eddig több mint 300 milliárd forint uniós és hazai támogatás jutott Magyarországon az egészségügyi intézményeknek – közölte Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár pénteken, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) rajzpályázatának eredményhirdetésén.

Az NFÜ-nek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rendezvényen Csepreghy Nándor elmondta, hogy a fővárosban nyolc kórházfejlesztéshez 23,7 milliárd forintot ítélt meg a kormány, míg vidéken 93 kórházi projekt részesült 173,6 milliárd forint támogatásban.

A budapesti és a vidéki adatok jelentős különbségének magyarázata, hogy az uniós szabályoknak megfelelően EU-s támogatásban elsősorban az elmaradottabb régiók részesülhetnek, Budapest és Pest megye kevesebb forrásra jogosult.

A helyettes államtitkár a budapesti Szent János Kórházban tartott ünnepélyes díjátadón azt is elmondta, hogy uniós forrásból sikerült növelni a kórház szakembereinek számát is, ennek eredményeként jelentősen javult a gyógyítás hatékonysága, továbbá az intézmény koraszülöttek speciális ellátását végző centrumának fejlesztése jelenleg is folyamatban van.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!