Eddig 680 ezer embernek segített a munkahelyvédelmi akció

Forrás: MTI

Az első negyedéves adatok alapján eddig 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció – írta a Fidesz szóvivője közleményéből.

Semleczi Gabriella emlékeztetett rá: a programot a munkaerőpiacon hátrányos, veszélyeztetett helyzetben lévő öt társadalmi csoport számára indította a kormány. Ők a kisgyermeket nevelő édesanyák, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak, a tartósan munkanélküliek és a szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak.  

Az év első három hónapjában a programban résztvevők több mint fele 55 év feletti munkavállaló volt, harmada pedig olyan alacsony iskolázottságú munkavállaló, aki szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik. Emellett több mint 100 ezer pályakezdő, 25 ezer kisgyermekes édesanya és 4 ezer tartósan álláskereső munkahelyét is védi a program – ismertette Selmeczi Gabriella.  

A kormánypárti politikus felidézi: a munkahelyvédelmi akció ezeknek a csoportoknak a foglalkoztatásához jelentős adó- és járulékkedvezményeket biztosít a munkaadók számára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!