<i>Forrás: MTI</i>
Egri kórházvédők tüntettek szombat délelőtt a budai Várban a köztársasági elnöki palota előtt, hogy a HospInvest ne vehesse át a Heves megyei város kórházának működtetését. A kórházi dolgozók érdekképviselete petíciót juttatott el Sólyom László köztársasági elnöknek. Szabó Pál, a magukat kórházvédőknek nevezők elnöke a demonstráción úgy fogalmazott: már minden jogi lehetőséget kihasználtak, hogy megakadályozzák a szocialista vezetésű közgyűlés államellenes döntését, hogy ne egy nem magyar érdekeltségű bank által finanszírozott cég üzemeltethesse az egri kórházat. A HospInvestnek már több intézménye tönkrement, és az APEH is végrehajtást kezdeményezett a cég ellen. A Sólyom Lászlónak címzett petícióban 721 dolgozó nevében azt kérik, hogy az orvosok és ápolók ne veszítsék el közalkalmazotti státuszukat, és az államfő vesse latba befolyását, hogy egy nemzet-, ember- és betegellenes döntés ne sodorhassa veszélybe több ezer ember megélhetését.