Egy hét múlva önkormányzati választás

Forrás: MTI

Egy hét múlva, október 3-án lesz az önkormányzati és kisebbségi képviselők választása, a voksolásra jogosult több mint 8,2 millió választópolgár csaknem 11 ezer hazai szavazókörben adhatja le voksát. A választópolgárok attól függően, milyen településen élnek, két, három vagy négy szavazólapot fognak kapni.

A négy évvel ezelőttinél egyharmaddal kevesebb, közel 17 ezer önkormányzati képviselőt választunk az októberi helyhatósági választáson; a megyei közgyűlések pedig feleakkorák lesznek, mint négy éve. Az ország csaknem 3.200 településén a szavazólapokon összesen mintegy 68 ezer jelölt neve szerepel.

Az önkormányzati választás egyfordulós, és érvényességi küszöb sincs, ez azt jelenti, hogy elvileg akár egyetlen leadott szavazattal is mandátumot lehet szerezni. A helyi kisebbségi választásokat is október 3-án tartják, de a kisebbségi szavazást külön szavazókörökben rendezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!