Egy üvegkocka lesz az MSZP jövőjének záloga?

Forrás: MNO

Emléklappal és üvegkockával kezdte meg az „átlátható építkezést” az MSZP. A párt szombati kongresszusán osztogatott űrlapok aláírói a szöveg szerint közvetlenül járulnak hozzá a szocialisták „új működési modelljének” megtalálásához és a felépítendő „jövőbeli sikerek” megalapozásához. Az MSZP-sek szerint ezt az újrakezdés üvegkockája szimbolizálja.

Az emlékeztetőnek szánt kiadványon szerepel az is, hogy a baloldaliak „értékei nem változtak, a körülmények viszont igen”. Ezért Mesterházyék azt szorgalmazzák híveiknek, hogy velük együtt igazodjanak a változásokhoz, és új utakon érvényesítsék régi értékeiket.

A kongresszuson bejelentkezett a párt Szocialista Platformja is. A rendezvényen osztogatott szórólapjukon vallják, hogy a baloldal számára az újrakezdés az újjászervezés is. Ezért három ügyért három mozgalmat indítanak útjára: az első ilyen a Vörös Rózsa, amely a munkahelyi önszerveződést segítené elő. Idesorolják Szili Katalin Szövetség a Jövőért mozgalmát is, amelynek feladata a baloldali értékek és közös ügyek megvitatása lesz. Továbbá a platform szívesen látna harmadikként olyan szervezetet a sorai között, amely a környezetvédelemért küzd, és zászlajára tűzi a természet szeretetét is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!