Egyáltalán nem szakadtak meg az IMF/EU-tárgyalások

Forrás: MTI

Egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások, a nemzetközi szervezetek jelenleg a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító intézkedéseket értékelik – mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-nek.

A miniszter arra reagált, hogy egyes magyar médiumok szerint a nemzetközi hitelezők és a magyar tárgyalódelegáció közötti tárgyalások „szakítás közeli állapotba" kerültek, a többi között a magyar kormány által október elején indított, a hiteltárgyalásokról szóló médiakampány miatt.

Varga Mihály elmondta: az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésén a magyar delegáció tagjainak tárgyalásain óhatatlanul szóba került a médiakampány ügye, de a nemzetközi szervezetek professzionális módon állnak a tárgyalásokhoz, így az nem befolyásolja érdemben a hiteltárgyalások folytatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!