Egyházi fenntartású iskola a romák lakta negyedben

Forrás: MTI

Görög katolikus egyházi fenntartású iskola működik szeptember elsejétől Nyíregyháza többségében romák lakta negyedében, a Huszártelepen – jelentették be az önkormányzat és a hajdúdorogi egyházmegye vezetői közös sajtótájékoztatón szerdán a nyírségi nagyvárosban. Kocsis Fülöp megyés püspök elmondta: az oktatás felmenő rendszerben, első osztállyal indul az új tanévben, 28 gyermek kezdi meg tanulmányait az intézményben.

Kovács Ferenc, a város Fidesz–KDNP-s polgármestere hozzátette: a nyíregyházi önkormányzat térítésmentesen adja át használatra a lakótelep régi, 2007-ben bezárt iskoláját az egyháznak, és a megállapodás szerint a negyed óvodája is a görög katolikusok fenntartásába kerül 2012-től egy települési romafelzárkóztatási program keretében.

Az önkormányzati vezető tájékoztatása szerint a cigány kisebbség integrációját segítő nyíregyházi program kiemelten kezeli a lakókörnyezet korszerűsítését, a foglalkoztatást és az oktatást is. A Huszártelepet – ahol az 1800-as évek végén épült, valamikori huszár laktanya legénységi szállásán kialakított ötszáz lakásban mintegy kétezer roma család él – pályázat alapján európai uniós forrással szeretnék felújítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!