Egymillió látogatóra számítanak

Forrás: MTI

Reggel 7 és este 8 óra között lesznek nyitva a fővárosi temetők a hétvégén és a jövő hét első két napján, ez idő alatt akár 1 millió ember is megfordulhat a sírkertekben – mondta Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. szolgáltatási igazgatója.

A 15 fővárosi temető ezen a négy napon hosszabb nyitva tartással, reggel 7 és este 8 óra között várja a megemlékezőket, a temetőirodákban pedig reggel 8 és este 6 óra között tartanak ügyeletet, ahová bárki fordulhat kérdéseivel, problémáival, illetve rendezheti befizetéseit – közölte Tóth Gábor.

A szolgáltatási igazgató szerint időjárásfüggő, hogy a hosszú hétvégén, a mindenszentek és a halottak napja közeledtével hányan keresik fel a temetőket, a BTI 600 ezer és 1 millió közötti látogatóra számít.

A temetkezési intézet a három leglátogatottabb temetőben – vagyis az Új köztemetőben, a Fiumei úti sírkertben és a Farkasréti temetőben – világi és ökumenikus megemlékezést is tart.

A temetőkben a szokásosnál nagyobb létszámban lesznek jelen a rendészek, és a kerületi rendőrségek egységei is járőröznek a forgalmas napokon. Hétfőn és kedden mentőautó is készenlétben áll majd az Új köztemetőben.

Mindenszentek ünnepén, november 1-jén azokra a feddhetetlen, szent életű emberekre emlékeznek, akiknek nincs külön napjuk a katolikus kalendáriumban. Azt ezt követő napon, halottak napján, november 2-án az egyház ősi gyakorlatának megfelelően imádkoznak a meghaltakért, illetve üdvösségükért, ez a nap egyházi ünnepből vált fokozatosan az elhunytakra való általános megemlékezés napjává.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!