Egyre többen támogatják a magyar bevándorláspolitikát

Forrás: hirado.hu

A bevándorláspolitika állt Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi, Tusnádfürdőn mondott beszédének középpontjában. Fontos kiemelni, hogy a kormányfő szerint a nemzetállamoknak kell cselekedni ebben a kérdésben, a brüsszeli bürokrácia ugyanis láthatóan tehetetlen. Nem tudnak hosszú távon gondolkodni és életképes javaslatokat letenni – jelentette ki Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Hangsúlyozta: a hazai ellenzék próbálja úgy beállítani a bevándorláspolitikát, mintha az egy különutas megoldás lenne. Az elmúlt néhány esztendőben felépítettek egy olyan imázst, miszerint a kormány elszigetelt, már ami a külpolitikáját illeti. Ez azonban több szempontból sem igaz, hiszen az elmúlt időszakban Magyarországra látogatott a többi közt Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök, Orbán Viktor pedig találkozott David Cameron brit miniszterelnökkel.

Annak kapcsán, hogy bizonyos vélemények szerint Orbán Viktor miniszterelnök összemossa a bevándorlás és a terrorizmus kérdését, elmondta: a héten a török-szír határra építendő határzár megépítését támogatják az amerikaiak. Az angolszászok ugyanis felismerik, hogy itt terrorveszély is fennállhat. Azokról az emberekről, akik papír nélkül útnak indulnak, nem tudhatjuk, pontosan kik, és milyen céllal mennek. Lehetnek közöttük terroristák, ez logikailag érthető folyamat – jegyezte meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!