Egyre többen csúsznak a közüzemi számlákkal

Forrás: mr1-kossuth.hu

Március végére 827 ezerre nőtt a BAR-listások, azaz a rossz adósok száma. A Központi Hitelinformációs Rendszer adatbázisába azok kerülnek be, akik több mint kilencven napon keresztül a minimálbérnél nagyobb összeggel tartoznak bankjuknak. Köztük vannak olyanok is, akik már fizettek, de a tartozás rendezése után még öt évig bent marad a nevük a rendszerben. Van, aki több hitelt sem tud fizetni, így összesen 1 millió 123 ezer késedelmes hiteltartozást tartanak nyilván.

A számokból látszik, hogy az idén folytatódik a hitelek bedőlése, hiszen az első negyedévben harminchétezer adós nyolcvanezer hitelével bővült a lista. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ugyanakkor azt látja, hogy bár továbbra is nő a nem fizető adósok száma, de lassul a növekedés – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Farkas Ádám elnök.

De nem csak a bankok kintlévőségei nőnek, a lakosság egyéb tartozásai is emelkednek. A Díjbeszedő Faktorház a budapesti közüzemi szolgáltató társaságok – például a vízművek, a csatornázási Művek – számláit vásárolja meg, ami tavaly összesen 68 milliárd forintnyi számlát jelentett. Ezek döntő többségét a háztartások időben kifizetik, de láthatóan idén újabb két-három százaléknyi adós csúszik bele a tartósan nem fizető körbe – mondta Kiss Ádám vezérigazgató. A díjbeszedő részletfizetési megállapodással próbálja megkönnyíteni az adósság kifizetését, de ha nem megy, bírósági végrehajtás lesz belőle.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!