Egységesítenék az életpályákat

Forrás: MNO

A kormány számára készült előterjesztés csaknem 140 ezer köztisztviselő, rendvédelmi és fegyveres dolgozó, illetve hivatásos és szerződéses állományú katona életútjának egységesítéséhez szükséges konkrét kapcsolódási pontokat tartalmazza. Amely szerint 2013-tól a közszolgálatban is átállnának a munkaköralapú rendszerre, míg az új teljesítményarányos díjazás igazságosabb, differenciáltabb és hatékonyabb lenne. 2014 után megvizsgálnák, hogyan lehetne összekapcsolni az illetményrendszer alapját képező illetményalap összegét a makrogazdasági tényezők – GDP, államadósság, infláció – alakulásával. A közigazgatás munkaerőigényét főként belső erőforrásból elégítenék ki, és ehhez igazítanák a vizsgarendszereket is. Többek között „fecskeházakkal”, családbarát munkahelyekkel, kedvezményes üdüléssel tennék vonzóvá a közszolgálati hivatást, de bevezetnék a kutatói céljuttatás intézményét is – részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!