Elbocsátási hullám

Forrás: hirtv.hu

Egy nap alatt megközelítőleg 3500 ember elbocsátását jelentették be hazai cégek.

A Suzuki a dolgozók egynegyedét, csaknem 1.180 főt küld el esztergomi gyárából a gazdasági válság miatt. Az üzem a rendelési mennyiségek drasztikus csökkenése miatt december 8-ától csak két műszakban termel tovább. Először a külsősöknek, majd a próbaidősöknek mondanak fel, illetve azoknak, akik még nem dolgoznak 3 éve a cégnél. Az elbocsátás az irodai alkalmazottakat is érintheti.

Leépít a Nokia Komáromi beszállítója is – a Foxconn dolgozóinak több mint felét küldi el. A tajvani elektronikai cég komáromi gyárából majdnem ezer, a debreceniből pedig 500 embert bocsát el.
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Videoton Holdinghoz tartozó VT Autóelektronika Kft. is – 400 dolgozótól válik meg a cég. Közleményükben a kereslet visszaesésével indokolták a lépést.

Sajtóértesülés szerint a Dunaferr elküldi bérelt dolgozóit – a vezetés november elsejével már megkezdte a 400 alkalmazott elbocsátását, a megmaradók juttatásait pedig csökkentik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!