Ellenzéki házibajnokság kezdődött a népszavazásokkal

Forrás: inforadio.hu

Az LMP tíz kérdésben kezdeményez népszavazást, az MSZP pedig fontolgatja, hogy hasonlóan tesz. Kumin Ferenc politológus az InfoRádiónak azt mondta: ez egy ellenzéki házi bajnokság kezdete. A Századvég Alapítvány vezető elemzője nem tartja meglepőnek, hogy ezzel az eszközzel él az ellenzék, de kérdéses, hogy ez még egyszer sikeres lehet-e.

Szerinte a népszavazás fejleményeinek a legizgalmasabb vonulata, hogy a két párt ugyanazon a terepen hogyan tud eredményeket elérni és a másik fölé kerekedn.

A politológus szerint az LMP ötlete kidolgozottabbnak tűnik, a párt kész kérdésekkel állt elő, de ezek nem egyszerűen megfogalmazottak, így nehéz elképzelni, hogyan lehet rájuk kampányt építeni. A helyzeti előny az LMP-nél van, de kérdéses, hogy tud-e ezzel élni.

Nem keresgél rossz helyen az ellenzéki párt, amikor a munka világát és a munkavállalói jogokat próbálja témává tenni, de a legfőbb kérdés az, hogy ezt az ellenzéki politikai eszközt még egyszer el lehet-e sütni, és népszavazással eredményt elérni – fejtette ki.

Kumin Ferenc kiemelte: nem egyszerű összegyűjteni 250 ezer aláírást. Ez lehet a próbája annak, hogy a párt szervezettsége mennyit fejlődött.  Az MSZP-nek e téren ugyan vannak előnyei, az LMP jazonban obban tud koncentrálni az ellenzéki feladatra, mert nem kötik le a figyelmét olyan ügyek, a belső konfliktusok kezelése, amivel a szocialisták el vannak foglalva – mondta Kumin Ferenc.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!