Előállítások az ünnepen

Forrás: MTI

Délelőtt a fővárosban egy embert lőszerrel való visszaélés bűntette miatt vontak eljárás alá, mert a rákoskeresztúri Új köztemetőben engedéllyel tartott gázriasztó fegyvert, illetve lőszert találtak nála, továbbá másik hármat pedig azért állítottak elő, mert közbiztonságra veszélyes eszköz –gázspray, kés, tőr – volt náluk.
  
Délután újabb öt embert állítottak elő a rendőrök Budapesten. Tafferner Éva közlése szerint egy embert az Oktogonról azért állítottak elő, mert csalás miatt körözték, egyet pedig a Deák térről állítottak elő, őt garázdaság miatt körözték. További két embert a Váci útról állítottak elő, mert ruházatuk átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot találtak náluk. Az ötödik emberrel szemben az Árpád hídi buszpályaudvarnál intézkedtek, mert tiltott önkényuralmi jelkép, egy SS-jelvény volt nála.
  
A kilenc előállítotton túl három emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök gyülekezési joggal visszaélés miatt, mert – ahogy honlapjukon olvasható – „transzparensekkel demonstrációs jelleggel gyülekeztek”.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!