Először szervezik meg az országos katolikus diákfilmszemlét

Forrás: Magyar Kurír

A szemlére maximum tíz perces diákfilmek küldhetők be május 9-ig, a döntőbe jutott filmek ünnepélyes vetítése, vagyis maga a szemle május 28-án, az egyházi Tömegkommunikációs Világnap előtti szombaton lesz Budapesten, a Sapientia Főiskola nagytermében.

A filmek műfaja tetszőleges: lehet dokumentum, kisjátékfilm, etűd, animáció, burleszk, klip, reklám, stb. Az alkotók tetszőleges technikával dolgozhatnak, „de igényes, színvonalas módon bánjanak a lehetőségekkel – fogalmaz a kiírás. – A beküldött műveknek az általános emberi értékeken túl a keresztény értékeket is tiszteletben kell tartaniuk. Lehetnek humorosak, probléma-felvetők, ironikus hangvételűek, akár finoman provokatívak is, de fontos, hogy a világ, az élet és a család evangéliumi szemléletével összhangban álljanak.”  A beküldendő filmek formátuma: video-DVD, vagyis asztali lejátszóval kompatibilis DVD-film.

Wettstein József piarista, a szemle szervezője közleményében úgy fogalmazott: a szemle célja az, hogy a katolikus iskolák motivációt és impulzust kapjanak a kreatív videós műhelymunkához. „Világi” diákfilmszemle van Magyarországon több mint húsz éve, ezen a a budapesti Piarista Gimnázium videoszakköre is többször részt vett. Azonban úgy  tapasztalják, hogy ezeknek a stílusa, problémavilága igen erősen különbözik a katolikus iskolák diákjainak megközelítés- és kifejezésmódjától; ezért jogosult egy külön filmszemle a „nyugodtabb, a világot valamilyen védettségből néző, ugyanakkor értékekhez hozzámérő látásmód” számára.

A szemle díjai szintén a katolikus iskolák filmkészítő műhelyeinek Kialakítását, támogatását célozzák. Három kategóriában összesen félmillió forint értékű videófelszerelés és videószerkesztő szoftver kerül kiosztásra. A díjak anyagi hátterét a tizennyolc éve működő VITEO Katolikus Videobarátok Egyesülete adja.

A nevezési lap a KPSZTI vagy a Budapesti Piarista Gimnázium honlapjáról tölthető le. A nevezés részletes tudnivalói a nevezési lap elején olvashatóak. Nevezési díj nincs. A beküldött filmek alkotóit május 20-ig e-mailben értesítik az előzsűri döntéséről. A filmszemlével kapcsolatos technikai vagy bármilyen más jellegű kérdéssel Wettstein Józsefhez lehet fordulni a wettstein [kukac] piar.hu (wettstein[at]piar[dot]hu) címen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!