Emeljük fel a hangunkat a klímaváltozás ellen!

Forrás: MTI

Áder János köztársasági elnök levében kérte a magyarországi települések polgármestereit és önkormányzati képviselőit, hogy a decemberi párizsi klímacsúcs sikerének érdekében az Élő Bolygónk klímavédelmi honlapon támogassák az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni világméretű összefogást. A levelet a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján hozták nyilvánosságra pénteken.

Az államfő utal rá, hogy  a kezdeményezést Al Gore, a környezetvédelmi tevékenységéért Nobel-békedíjjal elismert volt amerikai alelnök indította el, és azt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is támogatja. Az Élő Bolygónk aláírásgyűjtő honlap elindításával Magyarország elsőként csatlakozott ehhez a nemzetközi összefogáshoz – hangsúlyozza.

A kezdeményezésre azért van szükség, mert ha nem teszünk semmit az emberi tevékenység okozta globális éghajlatváltozás ellen, akkor belátható időn belül nem fogunk ráismerni megszokott világunkra – írja a köztársasági elnök. Felhívja a figyelmet, hogy decemberben, Párizsban, tárgyalóasztalhoz ülnek a világ vezetői, hogy döntsenek a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok visszaszorításáról, a világ szén-dioxid-kibocsátásának mérsékléséről. Sem az emberiség, sem Európa, sem Magyarország nem engedheti meg, hogy a párizsi klímacsúcson ne szülessen érdemi döntés – szögezi le Áder János.

A levélben felkéri a polgármestereket és az önkormányzati képviselőket, hogy látogassanak el az www.elobolygonk.hu klímavédelmi honlapra, támogassák a kezdeményezést, illetve osszák meg az aláírásgyűjtő akció hírét ismerőseikkel.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!