Emelkedett a bizonytalan választók aránya

Forrás: MTI

A TÁRKI legfrissebb jelentése szerint a teljes népesség körében a novemberi 47 százalékról 50 százalékra nőtt a bizonytalanok aránya. Mint megjegyezték: ez az arány jól jellemzi az egész 2012-es évet, ennek a választói csoportnak az aránya lényegében egész évben a szavazók felét tette ki.

A pártok támogatottsága azonban lényegében nem változott az elmúlt egy hónap alatt: a teljes népességen belül a Fidesz-KDNP pártszövetség novemberben és decemberben egyaránt 19 százalékon állt, míg az MSZP szavazótábora 14 százalékról 12 százalékra csökkent. A pártválasztók között a Fidesz-KDNP támogatottsága a novemberi 36 százalékot követően 39 százalékra nőtt, az MSZP-é pedig 26 százalékról 24 százalékra módosult.

A többi párt népszerűsége nem változott az elmúlt egy hónap alatt a teljes népesség körében: a Jobbik maradt 9 százalékon, az LMP 3 százalékon, a Demokratikus Koalíció pedig 1 százalékon. A TÁRKI felmérése szerint a pártválasztók körében is csak "hibahatáron belüli", azaz nem lényegi elmozdulások történtek: a Jobbik a novemberi 18 százalék után decemberben 19 százalékot, az LMP 6 százalék után 5 százalékot kapna, a Demokratikus Koalíció pedig változatlanul 2 százalékot szerezne.

A TÁRKI az elmúlt hónapban mérte először Együtt 2014 Mozgalom támogatottságát, amely a teljes népesség körében a novemberi 7 százalékot követően decemberben 5 százalékos szavazótábort tudhat maga mögött, míg a pártválasztók körében 13 százalék után decemberben 10 százalékos támogatottsággal rendelkezik.

A Tárki a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatása december 5. és 12. között 1000 ember megkérdezésével készült.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!