Erdélyi magyar egyetemi vezetőkkel tárgyalt Orbán Viktor

Forrás: MTI

Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről egyeztetett egyetemi vezetőkkel Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, aki segítséget ígért a fejlesztési tervek megvalósításához.

A szombati találkozón részt vett Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora és Kató Béla püspökhelyettes, a Sapientia kuratóriumi elnöke – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.

A tárgyalófelek megvitatták a két oktatási intézmény szerepét, helyzetét, egyeztettek a jövőbeni közös feladatokról, valamint egy rövid és egy hosszú távú fejlesztési stratégia szükségességéről – írta közleményében Havasi Bertalan.

Közölte: az erdélyi magyar egyetemek vezetői bemutattak egy konkrét fejlesztési tervet is, amelynek megvalósításához Orbán Viktor segítséget ígért.

A kormányfő szombat délelőtt előadást tartott a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján az erdélyi Tusnádfürdőn.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!