Erdő Péter: Széles körben átérzett és elfogadott világnézeti alapokra van szükség

A közösségnek széles körben átérzett és elfogadott világnézeti alapokra van szüksége - fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szombaton az első vértanúról, Szent Istvánról elnevezett budapesti kápolna szentelésén.

kdnp.hu – MTI

A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárságán kialakított kápolna felszentelésén Erdő Péter azt mondta: van értelme annak, hogy külön áldással „szakítsunk ki egy darabot" a profán térből az imádság és az istentisztelet számára.

Kiemelte: „amikor belépünk a templomba vagy a kápolnába, szent helyre érkezünk". Ezért azt kívánta a hívőknek, hogy örömmel vegyenek részt a kápolna istentiszteletein, térjenek be csendben imádkozni és merítsenek erőt a Jézussal való találkozásból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!