Érkezhetnek a milliárdok az árvizi helyreállításra

Forrás: MTI

Érkezhetnek az uniós pénzek, több mint 6 milliárd forint az árvízi helyreállításra, miután Pintér Sándor belügyminiszter aláírta a Magyar Köztársaság és az Európai Bizottság közötti megvalósítási megállapodást; ennek alapján érkezhet a támogatás az Európai Unió szolidaritási alapjából – tudatta a  Belügyminisztérium. A szolidaritási alapot az Európai Tanács azért hozta létre, hogy jelentős természeti katasztrófát követően, a tagállami szolidaritás alapján, pénzügyi támogatással segítse a természeti csapás sújtotta területek helyreállítását.

A tavaly május közepétől többször előforduló rendkívüli időjárás okozta ár- és belvízi károk enyhítéséért a kormány 2010 júliusában kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz a szolidaritási alap forrásainak mobilizálásáért; Magyarországnak mintegy 22,5 millió eurós támogatást ítéltek meg az alapból.

A megközelítőleg 6,4 milliárd forintnak megfelelő támogatás a kormány döntése értelmében kizárólag olyan, a központi költségvetésből már kifizetett tételek megtérítésére használható fel, amelyek 2010. május 15-ét követően a veszélyhelyzethez kapcsolódó helyreállítással összefüggésben merültek fel – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!