Erős a magyarországi cigányság önkifejező képessége

Forrás: MTI

Erős értelmiségének is köszönheti a magyarországi cigányság, hogy Európában a legerősebb a kulturális önkifejező képessége – mondta egy budapesti szaktanácskozáson Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Hangsúlyozta, hogy a romaügy számára személy szerint is fontos. A magyarországi romák kulturális önkifejező képessége nem valamilyen gettóügy, nem valamilyen izolált ügy, hanem olyan téma, amelyből kiveszik részüket a nem roma értelmiségiek is, akik számára fontos a roma kultúra - mondta a miniszter. Hozzátette: értelme ugyanis akkor van mindennek, ha nem csupán önmagáról beszél ez a nemzetiség, hanem párbeszédben szól a többséghez, és megtalálja ehhez együttműködő és válaszoló partnereit.   

Balog Zoltán hangsúlyozta, e munka során egyszerre kell beszélni a közös pontokról és a különösről, a sajátosról, akár ügyek mentén együttműködésbe vonva olyanokat, akik adott kérdésben egymástól eltérő állásponton vannak. Például az, hogy öt, tíz vagy tizenöt év múlva mit tanulnak a hazai romákról, történetükről, kultúrájukról, az egy közös ügy amiért érdemes összefogni – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!