Észak-Amerikában rekedt magyarokért indultak repülőgépek

Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt 257 magyarért indult két repülőgép kedden – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

kdnp.hu – MTI

A tárcavezető kifejtette: „Magyarország történetének legnagyobb hazatérési akciója zajlik”, eddig több mint 5500 magyar állampolgár hazatérését segítették.

Közölte: az észak-amerikai kontinensen is több százan vannak, ezért kedden két repülőgép indult el értük. A két gép öt városból szedi össze az ott rekedt magyarokat, és e két gép összesen 40 ezer kilométert fog megtenni – magyarázta.

Kiemelte: végül 257 Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt magyar állampolgár kért segítséget, rajtuk kívül 18 szlovák állampolgárt is hazahoznak a közép-európai, illetve visegrádi együttműködés jegyében. Ráadásul az egyik repülőgép, amely Torontóban is leszáll, egy négyezer maszkból álló adományt is elhoz, amely itthon az egészségügyi dolgozókhoz jut, így hozzájárul az egészségügyi védekezés sikeréhez – mondta. Hozzátette: a gépek várhatóan április 2-án délután landolnak Budapesten.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: még több ezren vannak önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok, „tehát dolgozunk tovább”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!