Európa harmadik világa leszünk?

Forrás: magyarhirlap.hu

A Merre tovább, Magyarország? című előadássorozat legutóbbi állomásán Esztergomban Hegedűs Zsuzsa szociológus, ijesztő képet festett a válságról a jövő, elszegényedő Magyarországáról.
 
„A hazai társadalom egyharmada élt eddig a létminimumon vagy az alatt, a válság következtében ez az arányszám kétharmadra emelkedhet. Csaknem hatmillió szegénységben élő emberrel pedig szégyenszemre mi leszünk Európa harmadik világa"–hívta fel a figyelmet Hegedűs Zsuzsa.

A szakember kijelentette: a népből a népért – a képviseleti demokrácia irányelvét alapul véve magának sem tudja elmagyarázni, hogy a száz leggazdagabb magyar közül öt hogyan ülhet a kormányban. „Én nem attól félek, hogy előre hozott választások lesznek, hanem attól, hogy gyermekek halnak majd éhen” – jelentette ki Hegedűs Zsuzsa.

Hozzátette, ha továbbra sem lépünk a problémák megoldásáért helyi szinten, akkor az elszegényedés és a magára hagyatottság miatt éhséglázadások lehetnek az országban. Összefogással lehet a nyomor ellen tenni, hangsúlyozta Hegedűs, példaként hozva fel Bonyhádot, ahol az iskolai menzán annak a gyermeknek is adnak enni, akinek nincs az ebédje befizetve, és ugyanott a helyi termelőktől önköltségi áron megvásárolt almát, gyümölcsöt osztanak szét a szegénységben élők közt.

„Tatabányán a sportot teszik ingyenessé, máshol az olvasásra szoktatást vállalják magukra könyvtárak. A helyi szinten elindított segítséggel tehetünk a társadalom elszegényedése, leépülése ellen” – hangsúlyozta előadásában Hegedűs Zsuzsa.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!