Ez a nap a hősi halottak előtti tiszteletadás

Forrás: MTI

A nemzeti összetartozás napja azt is jelenti, hogy a történelmi hagyományainkat is ápoljuk, és megadjuk a tiszteletet a hősi halottainknak – mondta Áder János köztársasági elnök, amikor olaszországi és szlovéniai első világháborús emlékhelyeket keresett fel a nemzeti összetartozás napja alkalmából.

Az államfő kiemelte: a nemzeti összetartozás napja nemcsak a közös haza szeretetét jelenti, nemcsak azt, hogy ápoljuk a kulturális hagyományainkat, közös a nyelvünk, hanem azt is jelenti, hogy a történelmi hagyományainkat is ápoljuk, és megadjuk a tiszteletet mi, kései utódok a hősi halottainknak.

A doberdói fennsíkon 100 ezer magyar esett el, embertelen körülmények között kellett itt helytállniuk a magyaroknak – emlékeztetett. Felidézte: 11-12 csata kellett ahhoz, hogy ezt a magaslatot az olaszok elfoglalják.

 Áder János hangsúlyozta: az első világháborúnak több százezer halottja volt, több százezer fiút, családapát, szerető férjet hiába várt vissza a családja. Érdemes azokra is gondolni, akik ugyan visszatértek a családjukhoz, de valamilyen harci sebesülés miatt rokkantan, megnyomorítva, élő roncsként kellett folyatatniuk az életüket, amelyet egy értelmetlen háború derékba tört.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!