Ez a templomépítések kormánya is

Forrás: MTI

„Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök abban a rövid interjúban, melyet a Reformátusok Lapja legfrissebb száma közölt.

Ha egyszer majd el kell számolnunk azzal, hogyan sáfárkodtunk az időnkkel, remélem, nem fogunk szégyenkezni e tekintetben sem - tette hozzá a kormányfő.

A lap annak kapcsán kérdezte Orbán Viktort, hogy október 5-én ő is jelen volt az új svábhegyi református templom felavatásán.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a miniszterelnök a svábhegyi gyülekezet tagjaként, magánemberként, a feleségével, Lévai Anikóval együtt vett részt az ünnepségen.

A Svábhegyen 1888-ban tartották az első úrvacsorás istentiszteletet, de csak most, 125 évvel később épült fel a templom a Felhő utcában. Orbán Viktor a lapinterjúban azt mondta, hogy szerinte hamarabb fel kellett volna épülnie a templomnak, és a kormány nevében „mélyen motiválva” érzi magát, hogy a teljes befejezéshez még hiányzó összeg - tizegynéhány millió forint - minél hamarabb eljusson a gyülekezethez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!