Felháborító, amit Gyurcsány művelt a bíróságon

Forrás: MTI

Felháborítónak és botrányosnak tartja a Fidesz ügyvezető alelnöke, amit Gyurcsány Ferenc művelt a bíróságon, a romagyilkosságok tárgyalásán. Kósa Lajos közölte: pártja tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, amely bármilyen módon, akárcsak megjelenéssel is, befolyásolni próbálja a bíróságokat az ítélethozatalban. Kósa Lajos elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy volt miniszterelnök megjelenik egy olyan speciális ügynek a tárgyalásán, amely nem rá vonatkozik.

A Fidesz ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc átlépte a Rubicont, de nem érthető, miért. A nyilvánosságot hajszolja? Elveszítette már a mértéket? Áttért a Gábor Zsazsa-elvre, hogy mindegy mit, csak írjanak rólunk? - kérdezte a politikus, és képtelenségnek nevezte a volt kormányfő azon nyilatkozatát, amely szerint azért jelent meg a büntetőperen, mert részvétét és együttérzését szerette volna kifejezni. Magyarországon ha részvétet és együttérzést fejezünk ki, azt kétféle módon tudjuk megtenni: elmegyünk a temetésre, és virágot teszünk a sírra, vagy felkeressük a hozzátartozókat, és ott szóban a részvétünket fejezzük ki, csendben, magánemberként.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!