Felháborító a bukott baloldal hozzáállása a családokhoz

Forrás: MTI, mno.hu

A Fidesz szóvivője felháborítónak nevezte a szocialisták és „az egész bukott baloldal" hozzáállását a családokhoz. „Megtudhattuk, most már a gyed extra is szúrja a szemüket", ahogyan a családokat segítő többi intézkedés is – fogalmazott. Selmeczi Gabriella ezt arra hivatkozva mondta pénteki sajtótájékoztatóján, hogy az MSZP európai parlamenti képviselője, nőtagozatának elnöke, Gurmai Zita pénteken az ATV-ben arról beszélt – idézte szavait –, kormányra kerülve eltörölnék a gyed extrát.
 
A baloldal „fájni fog-programjából" egyre több derül ki: nemcsak brutális adóemelésre, nemcsak a családi adórendszer és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, hanem „egy tollvonással" elvennék a gyed extrát is a kisgyermekes édesanyáktól, veszélyeztetve ezzel családok megélhetését és munkahelyeket – mondta Selmeczi Gabriella.
 
Emlékeztetett: a január 1-jén hatályba lépett új intézkedésekkel gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. A törvény része az úgynevezett diplomás gyed bevezetése, valamint az is, hogy testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A negyedik intézkedés a három- vagy többgyermekes kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezménye – sorolta, hozzátéve, hogy mindezzel az eddiginél is több nő munkavállalását segítik.
 
A szocialisták azonban ezeket a többletjuttatásokat elvennék a családoktól, és már megint magukra hagynák a munkaerőpiacon a kisgyermekes édesanyákat – jelentette ki a Fidesz szóvivője.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!