A felsőoktatási törvény rögzítheti a hallgatói szerződés szabályait

Forrás: MTI

Három nappal azután, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a hallgatói szerződéseket szabályozó kormányrendeletet, az Országgyűlés támogatta, hogy a felsőoktatási törvény rendelkezzen azok szabályairól. Az oktatási bizottság erre vonatkozó módosító indítványát 278 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadta el a parlament pénteken. A javaslatot az MSZP kivételével minden frakció megszavazta.

Az Ab keddi döntésében úgy foglalt állást: a felsőoktatási törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy rendeletben határozza meg az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés tartalmát. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szerződések szabályozása közvetlen hatással van az érintett hallgatóknak a felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgáshoz való jogát is. Mindezt az Ab szerint törvényben kell meghatározni. Ezt a parlament oktatási bizottsága már az Ab-döntés másnapján javasolta is, és benyújtotta a megsemmisített kormányrendelettel tartalmilag azonos módosító indítványát a felsőoktatási törvényhez. A kormány tervei szerint azoknak a hallgatóknak kell szerződést kötniük, akik állami ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal szeretnék folytatni tanulmányaikat. Ha tehát valaki három évig vett részt állami ösztöndíjjal támogatott képzésben, akkor a következő húsz éven belül összesen hat évet kell itthon dolgoznia. A felsőoktatási törvény módosításáról jövő csütörtökön dönt a parlament.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!