Feltámadhat a magyar hajógyártás

Forrás: hirado.hu

Új magyar hajótípusok gyártását és egy fővárosi nemzetközi kikötő kialakítását is javasolja a Nemzeti Hajózási Stratégia. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a vízi személy- és áruszállítás meg a hajógyártás lehet Magyarország egyik kitörési pontja. 14 hajógyártással foglalkozó cég már stratégiai szövetséget kötött egymással, hogy feltámasszák a korábban világhírű magyarországi hajógyártást. Bár a magyarországi hajógyártás a rendszerváltás után sem állt le teljesen, de a korábban gyártott 20-25 helyett évente már csak 1-2 kisebb darab készült.

Fél éve 14 cég összefogott, hogy újraindítsa és hazai, valamint nemzetközi megrendelésekhez juttassa a magyarországi hajógyárakat. Két éven belül saját fejlesztésű, különleges hajókkal gyorsítanák, a közúti dugókat kikerülve, a főváros és a környező települések tömegközlekedését. Visegrádtól egészen Szigetújfaluig összesen 28 kikötési pontot terveznek.

A busznál is gyorsabb lehet

Götz Sándor, a Magyar Hajótervező, -építő, -javító és Innovációs Klaszter elnöke elmondta: a hajó a csúcssebessége 60 km/óra körüli,  ez azt jelenti, hogy a busznál is gyorsabb utazási sebességet biztosít; 32 km/h-val is közlekedhet Vácról vagy Visegrádról Budapestre – közölte az elnök.
 

A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly ősszel készítette el a Magyar hjajózási stratégiát. Ebben többek között új magyar áruszállító és hűtőhajótípus kifejlesztését javasolja a tárca, a magyar zöldég-gyümölcs távolabbi piacokra juttatásához. Tervezik egy nagy nemzetközi kikötő kialakítását is, hogy az évente mintegy 200 ezer turistát Budapestre szállító szállodahajók ott köthessenek ki.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!