Feltárják a közbeszerzéseket

Forrás: inforadio.hu

Olcsóbb-e a közbeszerzés vagy sem? Melyik cégek és területek nyernek a különböző kormányok alatt? Ezekre a kérdésekre lehetne választ kapni Tóth István János korrupciókutató, a kutatás egyik vezetője szerint akkor, ha lenne egy rendes, átlátható és kutatható adatbázis a közbeszerzésekről. Magyarországon jelenleg nincs átlátható, jól kutatható adatbázis az állami közbeszerzésekről, ezért a Budapesti Corvinus Egyetem korrupciókutató központja készít egyet. Tóth István János kiemelte: az adatbázis alkalmas arra, hogy feltárja, a közbeszerzések milyen hatékonysággal mentek végbe és milyen társadalmi veszteséggel mellett történnek az eljárások. Ezáltal meg lehet válaszolni, voltak-e olyan cégek, amelyek a közbeszerzésre jöttek létre, és azt is, hogy milyen korrupciós kockázatokkal járt a közbeszerzés az elmúlt 15 évben.

Tóth István János álláspontja szerint a politikai kapcsolatokat is fel lehetne fedni. Bár nem mindenhol egyértelmű a helyzet, de a cégadatbázisból sok minden előkereshető. A kutatók eddig csaknem 83 ezer közbeszerzést dolgoztak fel, de még nemértek a végére. Annyi azonban már most is kiderült, minden választási évben megugrik a lezárt közbeszerzések száma. 2010-ben ez különösen így volt, főleg az év második felében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!