Felújítják a pesthidegkúti nyári Klebelsberg-rezidenciát

Forrás: MTI

Idén megkezdik a II. kerületi nyári Klebelsberg-rezidencia felújítását, a beruházásra 700 millió forintot fordít az állam.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján, a pesthidegkúti épület előtt arról beszélt, hogy idén 80 millió, jövőre pedig 620 millió forintot költenek az épületre.

Közölte: az állami tulajdonú ingatlan hasznosítása még kérdéses, de mindenképpen az egykori kultuszminiszter szellemiségéhez méltó funkciót terveznek, történelmi, kulturális, oktatási célú megoldásban gondolkodnak. Szeretnének az ott élők számára is elfogadható, országos funkciót adni az ingatlannak – tette hozzá.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a kormány döntésének megfelelően idén elkezdődik a felújítási munka, ami 2014-ben teljesedik ki.

Varga Mihály a másik, eddig elmaradt kerületi beruházásnak nevezte a volt gazdasági tárca egykori irodaháza sorsának rendezését a Margit körúton. Mint mondta, megkapták az épület bontási engedélyét, hamarosan ott is munkához látnak.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy állami – egészségügyi, kulturális, sport, munkahelyteremtő – beruházásokra a következő évben országosan 130 milliárd forintot fordítanak, s ezek a projektek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaság 2014-ben duplájával növekedjen.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere Klebelsberg Kuno életútját ismertetve elmondta: az egykori miniszter 1923 novemberében vette meg az akkori nemesi birtokot, s három év alatt, saját tervei alapján építtette fel a nyári kúriát. Elmondása szerint az 1932-ben elhunyt politikus özvegye 1949-ig lakott az épületben, majd a kommunisták kitelepítették és SZOT-üdülő lett a rezidenciából. Ezt követően a Rókus Kórház pszichiátriai osztálya használta az épületet, amelynek állaga az évtizedek során leromlott.

A polgármester szólt arról, hogy a ma életveszélyes épületnek anno volt egy 4000 kötetes könyvtára és egy egyedi Zsolnay cserépkályhája, amelyek ugyancsak elpusztultak. Jelezte: az ingatlan „kalandos úton” visszakerült a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez. Az önkormányzat régóta szorgalmazta a felújítást a kormánynál és ez most eredményre vezetett – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!