Ferenc pápa a békét szorgalmazta Vlagyimir Putyint fogadva

Forrás: MTI

Ferenc pápa a békéről és a népek közötti szolidaritásról is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozójukon a Vatikánban.

Az ötven perces megbeszélésen a katolikus egyházfő arra kérte Putyin elnököt, hogy tegyen meg minden erőfeszítést a béke érdekében Ukrajnában. A felek egyetértettek abban, hogy ehhez párbeszéd szükséges, valamint az, hogy tiszteletben tartsák a minszki megállapodást - számolt be a találkozóról Federico Lombardi szentszéki szóvivő.  Ferenc pápa súlyosnak nevezte az Ukrajnában kialakult humanitárius helyzetet és a humanitárius segélyszállítmányok célba jutásának biztosítását szorgalmazta.

Lombardi hozzátette: a pápa és Putyin a közel-keleti helyzetről, Irakról és Szíriáról is beszélt egymással. A szentszéki szóvivő elmondta, Ferenc pápa és az orosz elnök közös véleményeként fogalmazódott meg, hogy ezekben a szintén konfliktusoktól érintett térségekben is minél gyorsabban békét kell teremteni a nemzetközi közösség konkrét közreműködésével, és addig is biztosítani kell a társadalom minden tagjának életfeltételeit, beleértve a vallási kisebbségekét, kiemelt figyelemmel a keresztényekre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!