A fiatal orvosok kezdik megérteni a kormány üzenetét

Forrás: MTI

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint az orvosok elvándorlásának csökkenő tendenciája és a túljelentkezés a rezidensek számára meghirdetett ösztöndíjprogramokra azt jelzi, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni üzenetüket.

A tárcavezető pénteken egy budapesti sajtótájékoztatón tért ki a felsőoktatásra. Kifejtette: az új rendszer legfontosabb követelménye, hogy a magyar adófizetők pénze, amelyet abba fektetnek, hogy a fiataloknak hasznos és erős diplomájuk legyen, valamint az abból következő haszon a fiatalok és egyúttal az ország javára is váljon. Balog Zoltán azt mondta: örül annak, hogy a fiatal orvosok kezdik megérteni ezt az üzenetet, és bízik benne, hogy ezen az úton tovább fognak tudni menni.

Balog Zoltán miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár novemberben jelentette be, hogy a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky- és a szakgyógyszerészjelölteknek szóló Than Károly-ösztöndíjprogram mellett a gyermekorvosjelöltek számára Méhes Károly-ösztöndíjprogramot hirdetnek. A programban részt vevő szakorvos-, illetve szakgyógyszerészjelöltek havi nettó 100 ezer, a gyermekorvosjelöltek pedig havi nettó 200 ezer forintos támogatásban részesülnek, ha vállalják, hogy a program végeztével legalább annyi ideig ugyanott dolgoznak majd, mint ameddig a támogatást kapták, és nem fogadnak el hálapénzt.

Két hónap alatt a három ösztöndíjprogramra csaknem 640 érvényes pályázat érkezett. A programban rendelkezésre álló keretéből 522 rezidenst tudnak támogatni.

„Az elvándorlás mértéke mindenképpen fokozódott" – hangsúlyozta Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ez a folyamat meg fog állni. Reményei szerint a jövőben csak olyan módon mennek majd külföldre a fiatalok, hogy kint szerzett tudásukat visszatérve Magyarországon hasznosítsák.

A felsőoktatás átalakításáról Balog Zoltán kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök még pénteken aláírja azt a kormányhatározatot, amely a felsőoktatásba jövőre felvehető hallgatók minimális 55 ezres létszámáról szól. A miniszter hozzátette: szombaton várja a hallgatók képviselőit, hogy folytassák a tárgyalásokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!