Fidesz: Gyurcsányékat „hidegen hagyta” a nyugdíjasok megélhetése, amikor hatalmon voltak

Gyurcsányék beszélnek most nyugdíjemelésről, akiket totálisan hidegen hagyott a nyugdíjasok megélhetése, amikor hatalmon voltak – kommentálta a Fidesz Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltjének szerdai nyilatkozatát az MTI-hez eljuttatott közleményében.

MTI

Dobrev Klára online sajtótájékoztatóján azt ígérte, hogy ha 2022-ben a jelenlegi ellenzék alakíthat kormányt, újra bevezetik a nyugdíjak svájci indexálását. A Fidesz erre úgy reagált, Gyurcsány „csatlósai” voltak azok – Arató Gergelytől Vadai Ágnesig –, akik „szemrebbenés” nélkül megszavazták a parlamentben a 13. havi nyugdíj elvételét, miközben kormányzásuk alatt a saját „zsebüket tömték”.

A baloldal, amikor hatalmon volt, hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, nyugdíjadót akartak bevezetni, sőt még a háziorvosi és kórházi ellátást is fizetőssé akarták tenni az időseknek a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével”

– fogalmaztak.

Hozzátették, amíg Gyurcsány Ferenc saját cégének csökkentette az áram árát, a nyugdíjasoknak duplájára emelte azt.

A Fidesz–KDNP a válságban sem hagyja magukra az időseket: a nyugdíjasok megélhetését a mai napig védjük rezsicsökkentéssel, rezsiutalvánnyal és nyugdíjprémiummal is segítettük őket az elmúlt években, továbbá fokozatosan visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!