A Fidesz jelöltje nyerte a bajai időközi választást

Forrás: MTI

A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba 46,9 százalékos eredménnyel nyerte Baján a 3-as számú önkormányzati választókerületben vasárnap tartott időközi választást – közölte Papp Zoltán, a helyi választási iroda vasárnap az MTI-vel. Második helyen Teket Melinda, baloldali pártok, az MSZP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, a jobbikos Markó György lett a harmadik, az LMP-s Ikotity István a negyedik.

A Fidesz jelöltjére 467-en voksoltak, míg a három baloldali párt közös jelöltje 406 szavazatot kapott. A Jobbik jelöltje Markó György, a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje Ikotity István 4 százalékot ért el.

A vasárnapi választást elemzők és a pártok is fontos erőpróbának tekintették a 2014-es kampány indulása előtt. Az elmúlt napokban Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, az Együtt - A Korszakváltók Pártja vezetője és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is személyesen kampányolt Baján közös jelöltjük mellett.

A Fidesz vasárnap esti közleménye szerint a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy közös jelölt elbukott. Ez egyértelmű üzenet a baloldalnak, az emberek nem kérnek azokból, akik egyszer már tönkretették Magyarországot.

Az időközi választást azért kellett tartani, mert az egyéni választókerületben megválasztott Bálint Tünde, a Fidesz-frakció vezetője 2013 májusában meghalt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!