A Fidesz megvédi a rezsicsökkentés eredményeit

A Fidesz megvédi a rezsicsökkentés eredményeit – írta közleményében a kormánypárt parlamenti frakciója az MSZP energiaárak csökkentésére irányuló kezdeményezésére reagálva. Mint írják: az MSZP bort iszik és vizet prédikál.  Emlékeztetnek arra, hogy a Gyurcsány-kormány háromszorosára emelte a gáz és duplájára az áram árát. A külföldi szolgáltatók és az MSZP kezdettől támadják a rezsicsökkentést, és mindent megtesznek azért, hogy eltöröljék a rezsicsökkentés politikáját. „Soha többé nem hagyjuk, hogy a magyar családok ki legyenek szolgáltatva a külföldi közműszolgáltatóknak” – áll a Fidesz közleményében.

A kormánypárt szerint a külföldi közműszolgáltatók a Gyurcsány-korszakban több mint ezermilliárd forint tiszta profitot tudtak kisöpörni az országból, miközben egész Európában a magyarok fizették a legmagasabb gáz- és a második legmagasabb áramárat a fizetésükhöz képest.

A rezsicsökkentések eredményeként azonban már a magyar családok fizetik szinte a legkevesebbet Európában a földgázért és az áramért, ennek köszönhetően év végére már 574 milliárd forintot spórolnak meg. Egy családnál átlagosan 170 ezer forinttal több marad évente. Ezt az eredményt segíti megtartani az Első Nemzeti Közműszolgáltató is, amely jövőre már áramszolgáltatást is a nemzeti közműszolgáltatás részévé teszi és a teljes lakosság földgázszolgáltatója is lesz – olvasható a kommünikében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!