Fidesz: további lehetőségek nyílnak a kisgyermekek nappali ellátására

Forrás: MTI

Dunai Mónika szóvá tette, hogy a baloldal kormányzása alatt családellenes intézkedések sorát hozták meg, veszélybe sodorták a gyermekes vagy gyermekre vágyó családokat, drasztikusan csökkentették a kedvezményeket. Értékelése szerint a nőknek választaniuk kellett a gyermeknevelés, illetve a munka és tanulás között, a kivéreztetett önkormányzatok pedig sorra zárták be bölcsődéiket, súlyos férőhelyhiányt okozva.

A frakció-szóvivő szavai szerint a Fidesz-kormány egyebek mellett a gyed extrával, adókedvezményekkel és a munkahelyvédelmi akcióterv révén segíti az édesanyákat, a napközbeni gyermekellátások bővítése pedig hozzájárul a kisgyermekesek ismételt munkába állásához. Megjegyezte, hogy míg 2010-ben 37 ezer gyermeket tudtak fogadni a bölcsődék, addig 2014-re ez a szám 10 ezerrel emelkedett.

A tájékoztatón Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kifejtette, hogy ősszel kerül a kormány elé az a javaslat, amely bővíti, rugalmasabbá és több szereplőssé teszi a rendszert, így a bölcsőde mellett egyéb nappali ellátási formákat is bevonnak az államilag finanszírozott körbe.

Az államtitkár indoklása szerint ezzel azon szülőknek szeretnének segíteni, akiknek gyermeke 3 év alatti. Kiemelte azt is, hogy minél előbb meg kell kezdeni a korai fejlesztést, ha rendellenességet találnak a gyermekeknél, ezért a kormány döntése értelmében a felmérést végző bizottságok a 3 évnél fiatalabb gyermekekre fókuszáló szakemberekkel egészülnek ki.

Novák Katalin anyagi és erkölcsi előrelépésnek minősítette, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei nevelőket 2016. január 1-jétől beemelik a pedagógus életpályába.

A pozitív intézkedések közé sorolta a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, az ingyenes gyermekétkeztetés jelentős kiterjesztését és azt, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek. Utóbbit úgy értékelte: a program a nagymamákról és az unokákról szól, s eddig már közel 140 ezren éltek vele.

Kitért arra is, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban további 100 milliárd forint áll rendelkezésre a bölcsődei férőhelyek növelésére. A kormány 2018-ra 60 ezerre emelné ezek számát, ami lefedi a hazai igényeket.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!