Filozófusok közpénzosztó helyeken

Forrás: MNO

A pályázati botrányba keveredett filozófusok közül többen a mai napig olyan állami intézmény szakmai testületét erősítik, amelyek több tíz milliós tudományos pályázati pénzekről, kutatási támogatásokról és egyéb állami milliók elosztásáról döntenek.
 
Bár Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos négy filozófusi pályázat ügyében is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az 53–90 millió forintos pályázati pénzek szabálytalan felhasználása miatt, és az ügyekben a rendőrség nyomoz, az érintett tudósok közül többen a mai napig olyan állami testületek tagjai, ahol többedmagukkal több száz millió forint közpénz sorsáról dönthetnek. A pályázati botrányba keveredett filozófusok határozzák meg a mai napig, hogy például melyik filozófiai pályázat kapjon állami támogatást és mekkora összeget. Gábor György – aki az MTA Filozófiai Kutató Intézete által 2005-ben elnyert, 70,5 millió forintos pályázati pénzből úgy kapott cégén keresztül több mint négymillió forintot, hogy közben maga is az intézet munkatársa volt – a mai napig a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra nevet viselő állandó szakmai kollégiumának tagja – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!