Folytatják a sztrájkot?

2009. január 2.

Forrás: mr1-kossuth.hu

Nagy esély van arra, hogy folytatják a karácsonykor felfüggesztett vasutassztrájkot. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke a Népszabadságnak elmondta: „addig dolgoznak ebben az ügyben”, ami el nem érik, hogy teljesítsék a követeléseiket.

Gaskó István szerint nincs az a párt, amelyik eredménnyel tudná felkérni politikai vagy kormányzati szerepre. A szakszervezeti vezető a Népszabadságnak arra a felvetésére mondta ezt, mely szerint ajánlatot kapott egy következő, nem szocialista vezetésű kormány közlekedési miniszteri posztjára. Én szociáldemokrata értékrendet vallok magaménak, mit keresnék egy jobboldali párt listáján? – tette fel a kérdést Gaskó István. Közölte: szerinte az a baj, hogy a magát baloldaliként meghatározó szocialista párt olyan ultra-neoliberális politikát folytat, ami összeegyeztethetetlen a baloldali értékekkel.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének vezetője a lap pénteki számában olvasható interjúban azt is elmondta: nagy esély van arra, hogy folytassák a karácsonykor felfüggesztett sztrájkot.

„Gyurcsány Ferenc megüzente, hogy ne is számítsunk követeléseink teljesülésére. Úgy látjuk tehát, hogy politikailag akadályozzák a megállapodás létrejöttét a vasúttársasággal” – fejtette ki Gaskó István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!