Folytatódik a Rákóczi Szövetség táboroztatása

Hatodik nyári táborával folytatódik a Rákóczi Szövetség programsorozata hétfőtől.

kdnp.hu – MTI

A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint több mint 150 középiskolás találkozik a sátoraljaújhelyi táborban; a Rákóczi szövetség több mint 300 Kárpát-medencei középiskolai szervezete kapott meghívást, de a járványhelyzet és az azzal összefüggő határzár miatt nagyon sok külhoni középiskola diákjait nem tudják fogadni.

A táborban lesznek kulturális programok, előadások, koncert, hagyományőrző foglalkozások, sportprogramok és kirándulások. Az MTI érdeklődésére közölték azt is, hogy eddig egy júliusi táboruk maradt el a járvány miatt, de a járványügyi hatósággal egyeztetve úgy döntöttek, hogy a mostanit megtartják.

Emlékeztettek, a sátoraljaújhelyi táborhelyszínen 450-en férnének el, de csak 150 gyerek vesz részt a programokon. Minden járványügyi szabályt és ajánlást betartanak a diákok biztonsága érdekében - hangsúlyozták.

Kitértek arra is, hogy erre a programra külföldről csak felvidéki középiskolásokat tudnak fogadni; a táborozók 90 százaléka hazai diák.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!