Folytatódnak a provokációk

Forrás: mno.hu, fn.hu

Magyarország egy-két héten belül várja a szlovák információkat, bizonyítékokat és felvételeket a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban –  mondta Göncz Kinga külügyminiszter.

A kormányszóvivői tájékoztatón a magyar diplomácia irányítója abszurditásnak nevezte azt a szlovák állítást, hogy a magyar titkosszolgálatok provokálták volna ki a konfliktust a rendőrök és a magyar szurkolók között.

Göncz Kinga arról is beszélt, hogy a dunaszerdahelyi focimeccsen történt rendőri beavatkozás nem segítette a hivatalos miniszterelnöki találkozó megszervezését.
A dunaszerdahelyi esetre adott válaszok is azt mutatják, hogy Szlovákiában minden parlamenti és kormányzati döntésben megjelenik a nacionalizmus - tette hozzá.

Hunokat a gázkamrába, magyarokat a Dunába – ezt a feliratot festették ma hajnalra az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola falára. Mint ismert, csütörtökre virradóra Nyitracsehiben a „Halál a magyarokra!” mondatot, illetve a „Nemzeti ellenállás” (Národný odpor) szavakat festették a falu közepén lévő buszmegalló falára.

Magyarellenes provokáció történt péntekre virradóra a vajdasági Temerinbe is,ismeretlenek több házra nagy fekete betűkkel a magyarokat halállal fenyegető feliratokat mázoltak.

Az Újvidékhez közeli település főutcájának magyarok lakta házain kívül hasonló feliratok (Madjari Smrt, Smrt Madjarima, Madjarima Smrt) kerültek az Apolló kisvendéglőre, s a Szerbiai Keresztény Közösség nevű kisegyház központjának kapujára is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!