Folytatódott a konzultáció a szakszervezetekkel

kdnp.hu

Az Oktatásárt Felelős Államtitkárság folytatta a konzultációt a közoktatásban érintett szakszervezetekkel; a sszaktárca közleménye szerint a résztvevők kijelentették, egyetértenek a közoktatás minőségét javító törekvésekkel. A konzultáción a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára, Gyimesi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke, Somogyi László valamint a Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke, Tóth József vett részt Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár mellett.

A megbeszélésén a tájékoztatás szerint Gloviczki Zoltán elmondta, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, már decemberben közvélemény elé tárták a készülő közoktatási törvény koncepcióját, melyhez számos javaslatot fűztek a szakszervezetek képviselői, s ezek jelentős részét beépítették a tervezetbe.
    
Az akkor megkezdett széles társadalmi konzultáció is jelzi, hogy az államtitkárság partnernek tekinti a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket.
    
A szakszervezetek képviselői kijelentették, hogy egyetértenek az államtitkárság közoktatás minőségét javító törekvéseivel.
    
Korábban a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőjével, Galló Istvánnéval és Mendrey Lászlóval, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével tárgyalt Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!