Fontos az erkölcsi nevelés

Forrás. kormany.hu

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter előadást tartott a „Lelki nevelés – esély a holnap számára” című országos konferencián, melyet a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Evangélikus Hittudományi Egyetem közösen rendeztek az egyetem dísztermében.

A miniszter az új köznevelési törvényből adódó várható változásokról és az aktuális oktatáspolitikai szempontokról beszélt előadásában, hangsúlyozta, hogy az új törvényben megjelenik az erkölcsi nevelés is, mely az állami általános iskolákban az erkölcstan óra vagy az ehelyett választható, egyházi jogi személy által szervezett hit és erkölcstan óra a kötelező tanórai foglalkozások része.

Az előadást kerekasztal beszélgetések és szekcióülések követték olyan témákban, mint: felelősségvállalás a következő nemzedékért katolikus, református és evangélikus szemmel valamint az etika és a hitoktatás szerepéről az oktatási, nevelési intézményekben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!