Fontosak a magyar-magyar kapcsolatok

kdnp.hu
Forrás: MTI

A magyar-magyar kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta Potápi Árpád János a Tolna megyei Nagymányokon, a város augusztus 20-i ünnepségén. „Amellett, hogy beszélünk a nemzet közjogi egyesítéséről és arról, hogy 750 ezer határainkon túli magyar tett már állampolgársági esküt, fontos az is, hogy az emberek tudjanak találkozni, együtt ünnepelni, barátságok, szerelmek is szövődjenek, és a nemzetünk ezáltal is fennmaradjon” – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a zsúfolásig megtelt Szent Mihály-templomban tartott istentiszteleten, amelyen a város ezeréves fennállását is ünnepelték.

Hozzátette: a kapcsolattartás szándékával a nemzetpolitikai államtitkárság megalapította a testvérvárosi pályázatot, amelyre 100 millió forintot különített el; a keretre Nagymányok is sikerrel pályázott.

Augusztus 20-án a völgységi városban Szent István, a magyarság államalapító királya, az új kenyér ünnepe mellett arra is emlékeznek, hogy Nagymányok legalább ezer éve létezik, és lakói megtartják a települést – mondta Potápi Árpád János, hozzátéve, ünneplik azt is, hogy Nagymányoknak, illetve két német, valamint egy-egy lengyel és székelyföldi testvérvárosának lehetősége adódik a találkozóra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!